Szavak piaca. A nyelv és a szavak metaforái a kora újkortól a magyar irodalmimegújulásig

A kora újkortól kezdve általánosan elfogadottá vált, hogy a kialakuló tudományok művelése  nyelvelméleti  okokból  leginkább  az  anyanyelven  lehetséges.  A partikuláris  nyelveket,  illetve  azok  szókészletét  különböző  mértékben  tartották alkalmasnak  a  valóság  lehető  legteljesebb  leírására.  Az  anyanyelvekkel  valófoglalkozás egyik legkorábbi metaforája a „kincskeresés”,  ami az adott nyelvben rejlő lehetőségeket, azok feltárását a vagyonossá válás hasonlatával írta le. Leibniz – nyilván nem előzmények nélküli – nyelvfilozófiája, különösen az Unvorgreifliche Gedanken  című  írásában  szakít  ezzel  a  megközelítéssel,  s  a  szavakat  már  a(váltó)pénzhez  hasonlítja,  ahol  az  érték  alapja  immár  a  közmegegyezés. Előadásomban egyrészt ezt a folyamatot mutatom be, másrészt hazai példákat hozok ezek magyarországi hatására.