Üdvösség mint akkumuláció. Eredeti tőkefelhalmozás a kora újkori meditációs irodalomban
129
Üdvösség mint akkumuláció. Eredeti tőkefelhalmozás a kora újkori meditációs irodalomban
Az eredeti felhalmozást Marx a tőkés termelési mód előtörténeteként határozza meg, később azonban David Harvey és Nancy Fraser az eredeti felhalmozásról mint a kapitalista termeléssel egyidejű, azzal komplementer bekerítési, kisajátítási módról beszélnek – olyan folyamatként, amely immár nem kizárólag a gazdaság szférájában megy végbe, hanem társadalmi, kulturális szinten is (vö. Fraser kiterjesztett kapitalizmus-meghatározását, „institutionalised social order”), a tőkés termelési mód feltételeit biztosítva. A 17. századi Magyar Királyság egyszerre volt az európai világgazdasági rendszer, és azon belül a Habsburg-monarchia perifériája. Mivel az ország maga éléskamraként szolgált és leginkább exportra termelt, nem történt számottevő, országon belüli tőkefelhalmozás a szó gazdasági értelmében – az ellenreformáció (tágabban értve a felekezetképződés folyamata) viszont annál inkább rendelkezett ilyen vonzattal: a katolikus tábor Werbőczynek a jobbágybirtok képtelenségét kimondó cikkelyeit idézve keretezte át a vallásszabadság problematikáját tulajdonjogról szóló vitává; az áttért arisztokráciát megszólító,főképp jezsuita indíttatású használati irodalom az adósságként értett bűn, a Deus creditor és a testi-lelki javak helyes használatának koncepcióit népszerűsítette; a barokk retorika új, csodálatkeltő stílusa, elmés szóképei, allegorikus-emblematikus látásmódja pedig jelölő és jelölt közti elcsúszást volt hivatott minél technicizáltabb halmozásokon keresztül helyreállítani, referenciátlanított jelek akkumulációját előidézve. Mindhárom szintet átjárja maga a tőkefelhalmozás logikája: az akkumulációsorán létrejövő gazdagság saját erőszakos eredetét elleplezve titokzatos és szentaurát ölt, saját közvetkezmény-mivoltát, mint okot mutatva fel. Az elemzésem célja rámutatni arra, hogy a tőkefelhalmozás paradigmaként hogyan változtatta meg nemcsak a tulajdonviszonyokat, hanem magát a nyelvet is, szövegimmanens céljainak teljes ellentétébe fordítva át a kora újkori épületes irodalmat.
több