Réger Zita hagyatéka

1990-ben a régi Akadémiai Kiadó közrebocsátásban megjelent egy kis terjedelmű, ám annál jelentősebb munka, Réger Zita: Utak a nyelvhez c. könyve. Ebben egyebek között saját cigány nyelvi kutatásainak jelentős részét is közreadta. Ez a könyvecske, valamint a posztumusz közzétett Cigány gyermekvilág c. kötet ma már több egyetemen és főiskolán kötelező tananyag, amelyek elektronikusan is hozzáférhetőek.
Réger Zita hazai viszonylatban azon kevesek közé tartozott, akik kutatásaikban már a 70-80-as években összhangba kerültek a kortárs nemzetközi antropológiailag, etnográfiailag megalapozott társas szemléletű nyelvészettel, sőt tovább is lépett. A nyelvi szocializáció jelenségét, a beszélés etnográfiája dimenziójában vizsgálta, és e tekintetben óriási empirikus anyagot gyűjtést végzett.
A kutatási alapegység itt nem az egyes beszélő egyén, hanem az anya (gondozó) és csecsemő olyan duáluniója, ahol nincs értelme a további felbontásnak, s a baba elsődlegesen ezen az alapegységen keresztül kapcsolódik a többi beszélőhöz, az anyanyelvi közösséghez. Az anyák, amikor gyermekeik nyelvi megnyilvánulásait kanalizálni, illetve fokozatosan bővíteni igyekeznek, akkor nem csak a közösség által elvárt, korrekt fonetikai és alaktani megformáláshoz nyújtanak mintát, hanem egyben az emberi érintkezés kulturálisan meghatározott, rejtett szabályaiba is bevezetik a gyermekeiket. Az Utak a nyelvhez címben jelzett többes szám arra utal, hogy ezeknek a rejtett szabályoknak a spontán követését magát is kultúránként eltérő, sőt többnyire szociálisan is rétegzett, de típusokba rendezhető modellek irányítják, s ezek a gyermeket gondozó számára is meglehetősen szigorú, ám implicit szabályok a közösségre jellemző együttélési normákba ágyazódnak. Az eltérő anyanyelvátadási stratégiák elég nagy különbséget is jelentenek ahhoz, hogy már az iskolai oktatás során előnnyel vagy hátránnyal járjanak a gyerek számára, s így hosszú távra kijelöljék majdani helyét az adott társadalomban.
Előadásában Békés Vera Réger Zita munkásságának elsősorban azokat a vonásait emeli ki, amelyek az összegyűjtött — és a feldolgozásra váró összegyűjtött — anyag értelmezésében mindmáig alapvető jelentőségűek, és időszerűbbek, mint valaha.