Pogány József, Petőfi Sándor és Szegedi István

Schöpflin Aladár Szász Károlyhoz írott, 1919. április 1-jei levelében arról számolt be, hogy "terror alatt" működnek és "most azt tartjuk kötelességünknek, hogy a magyar kultúrának ezt a régi, tisztes orgánumát [ti. a Vasárnapi Ujságot] igyekezzünk megmenteni a jobb idők számára". Más eljárások (a diktatúra eszmevilágát közvetítőszövegek, az aktuális eseményeket bemutató fényképek közlése) mellett ezt segíthették elő a folyóiratban megjelentetett irodalomkritikák és  könyvismertetések is. Így ezek egy része baloldali, nem egy esetben a Tanácsköztársaság irányításában fontos szerepet játszó alkotó (Henri Barbusse, Barta Lajos, Pogány József, Révész Béla) művével foglalkozott, akár annak színházi előadása kapcsán is. Sor kerülhetett arra is, hogy olyan művet ismertettek, amelynél a kiemelkedő jelentőségű szerzőt a diktatúra közvélemény-formálói pozitívan értékelték (Petőfi Sándor, Henrik Ibsen).
A tárgyalt művek egy része a benne megjelenített valamiféle forradalmisággal (Szabó Endre, Kádár Endre, Rényi Edit könyve), néhány esetben korszerűnek számító ismeretek terjesztésével (Charles Robert  Gibson, Steinhofer Károly, Alvinczy Mihály kötete), vagy a letűnt társadalmak jelenségeinek a művekben megjelenített bírálatával (Biró Lajos, Nagy Endre, Mikes Lajos munkája) kapcsolódhatott a Tanácsköztársasághoz. A folyóiratban ismertetett alkotások egy része pedig, bár nem illeszkedett a diktatúra szemléletéhez, de nem is támadta a rendszert (így Karinthy Frigyesé, Frederic Massoné, Berkes Imréé, Török Gyuláé, Szegedi Istváné, Ferenczi Sárié). Ugyanakkor, ha olykor óvatos egyensúlyozással is, e szövegek közreadói, köztük Schöpflin Aladár érvényesítették irodalomkritikai szempontjaikat. Így például Schöpflin több bíráló megállapítást is tett Pogány József, külügyi népbiztos Napoleon című drámájáról, annak színházi előadásával foglalkozva.