Szabály, vélemény vagy hagyomány?

Ha bármilyen viselkedés — autóvezetés, hivatali ügyintézés, falfestés, vagy éppen a társalgás — mintázatában szabályszerűség vehető észre, általános vélekedés szerint a viselkedést szabályszerűségek irányítják. A szabályok ebben az értelmezésben determináló funkcióval rendelkeznek, ezért fontos feltárni azokat a szabályokat, amelyeket az emberek követnek, alkalmaznak (Miller 2006).
Kripke (1982) azonban szkeptikusan közelítette meg a szabálykövetés kérdését (összefoglalja Miller 2006). Szkepticizmusa nem episztemologikus (miszerint nem tudhatjuk, hogy ha valaki szabályszerűen viselkedik, akkor szabályt követ-e), hanem konstitutív. Eszerint nemcsak az nem tudható, hogy valaki szabályt követ-e, hanem az sem feltételezhető, hogy van szabály. Ha egy megfigyelő az általa megfigyelt személy viselkedését valamilyen szabály segítségével formalizálja, az nem a megfigyelt személy viselkedéséről árul el valamit, hanem a megfigyelőéről. A megfigyelő ugyanis az, aki a megfigyelt cselekvést szabályba foglalja, leírja.
A szabályok megfogalmazása ebben a megközelítésben nem afféle tevékenység, amelynek során valaki a fejében tárolt, megtanult szabályokat mintegy előhívja és szavakba önti, hanem társas tevékenység.
Nyelvhasználati kérdésekről, és különösen nyelvhelyességi szabályokról szóló interjúk elemzése során megfigyelhető, hogy a beszélgetésben részt vevők által megfogalmazott szabályok folyamatosan átalakulnak, megkérdőjeleződnek, egyfajta egyezkedés alakul ki a beszélgető felek között. Hasonló jelenség figyelhető meg akkor is, amikor valakit a személyes véleményéről kérdeznek: a vélemények is hasonlóan változékonyak lehetnek, mint a megfogalmazott szabályszerűségek. Ez a tény nem a megkérdezettek „zavaros gondolkodásáról” vagy „elvtelenségéről” tanúskodik, hanem arról, hogy megtanulták, hogyan szokás egy vitában részt venni. Az adott diskurzusban való részvételük során a résztvevők egy igen heterogén, gazdag metanyelvi hagyományból merítenek, amit részben a családjuk, részben pedig az iskolájuk közvetített a számukra.
Az előadás alapja egy 2009-ben lefolytatott vizsgálat (vö. Szabó 2012), amelynek során az előadó számos magyarországi iskolában készített interjúkat általános és középiskolai diákokkal és magyartanáraikkal kommunikációs tapasztalataikról és nyelvi vélekedéseikről.